Karl Verebey professzor


Karl Verebey (Verebély Károly) professzor 1938-ban született Budapesten. A Szemere utcai általános iskolában végzett, majd 1956-ban érettségizett a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. Első osztályú vízilabdázó, a Vörös Meteor játékosa volt. Az 1956-os forradalom után emigrált az Egyesült Államokba, ahol három amerikai bajnokságot nyert a New York Athletic Club vízilabdacsapatával.

1961-től 1963-ig szolgált a US Army Katonai Kórházában, Columbia, Dél-Karolinában. Leszerelése után 1963 és 1968 között bachelor és master diplomát szerzett a New York-i Hunter College-ban fiziológiából és molekuláris biológiából. 1972-ben a Cornell Orvosi Egyetemen Gyógyszerészeti és Biokémiai doktorátust szerzett. A szakdoktori vizsgát neurológiából tette le 1973-ban. A következő 15 évet orvosi kutatómunkával töltötte New York Állam Kutató és Vizsgáló (Testing) Laboratóriumában, ahol a klinikai pharmacológiai osztály igazgatója volt.

Több mint 100 tudományos közleményt publikált. Kutató munkásságának legfontosabb eredményei az epileptika elleni orvosságok vérszintje és a toxic komplikációk összefüggéseinek tisztázásához kapcsolódtak, az úgynevezett TDM (Theurepetic Drug Monitoring) úttörője volt. Dr. Verebey a narkotikus drogok analitikai vizsgálatának profilját tanulmányozta és publikálta.

1981-ben Nemzetközi Konferenciát szervezett a New York Academy of Science közreműködésével „Opiods in Mental Illnes” címmel. A konferencián a világ minden részéről 128 tudós jelent meg és 55 tudományos közleményt adtak ki. Dr. Verebey teóriája az volt, hogy sok elmebetegséget hosszú hatású narkotikus gyógyszerekkel jobban lehetne kezelni, mint a súlyos mellékhatásokkal járó gyógyszerekkel. 1981-ben New York Állam Orvosegyetemén Associate Professsor kinevezést kapott, ahol a függőséget okozó drogok és az alkohol pszichológiai hatását és elvonását kutatta és tanította. Dr. Verebey és Dr. Gold a kokainfüggőséggel kapcsolatos veszélyeket bizonyították, és már akkor publikálták, amikor ezek még nem voltak közismertek.

1989-ben Dr. Verebey-t kinevezték New York City Főtoxikológusának. Ő irányította a 9 milliós város valamennyi tesztlaboratóriumát. Felügyelete alá tartoztak a függőségeket okozó drogok és az alkohol, a környezetvédelem, a víz és a levegő tisztaságának vizsgálata és a teljes élelmiszervizsgálat New York városában.

2013-ban életművét Abraham Lincoln-díjjal ismerték el

.Később egy találmányát valósította meg a Leadtech Laboratóriumában, aminek tulajdonosa és igazgatója lett. A gyermekek ólommérgezési vizsgálatát egy csepp vérből tudta pontosan kimutatni. A gyermekorvosok jobban szerették Dr. Verebey professzor vizsgálati módszerét, mint a régebbi metódust, mert ez kevesebb vérvételt és fájdalmat okozott a gyerekeknek, amellett pontos is volt.

2002-től egy Klinikai Laboratórium résztulajdonosa és igazgatója volt. Ebben a laboratóriumban drogteszteket, vér- és vizeletvizsgálatokat végeztek különböző rutin klinikai tesztek mellett. 1982-től bírósági szakértőként működött, a drogok és az alkohol pszichológiai összefüggéseit vizsgálta bűnügyi perekben. Több mint 600 perben adott bírósági szakvéleményt.

Életének egyik legfontosabb találmánya a reuma és más ízületi betegségek kezelése. Az Egyesült Államokban szabadalmaztatta kollégájával az ízületi betegségek mellékhatások nélküli kezelését. Az ízületerősítő étrend-kiegészítő nemcsak a fájdalmat csillapítja, hanem az ízületek visszaépítését is segíti. A szabadalom nyomán készült találmányt először Ascorbi Niacin és Niacin Plus néven vizsgálták, majd Verebey Joint Support néven került forgalomba az Egyesült Államokban. A Verebey Joint Support sokmillió ember életét teheti fájdalommentessé Amerikában és az egész világon.

Dr. Karl Verebey tagja és Emeritus tagja számos tudományos szervezetnek: The New York Academy of Sciences, American Society for Pharmacology and Experimental Therapeutics, Fellow of the American Academy of Forencic Scienses, tagja a Society of Forensic Toxicologists, es a The International Association Forensic Toxicotogists.

Beválasztották a „Hall of Frame” of Hunter College, The City University of New York, az egyetem falán 1989 óta szerepel a neve. Tagja a The National Faculty Directory-nak, mint Professor of Psychiatry. Neve és életrajza szerepel a Marquis “Who is Who in the Frontiers of Science and Technology, Who is Who in America, Who is Who in Medicine and Health Care, and the American Men and Women of Science” kiadványokban. Dr. Verebey „Board Certified” mint Hight Complexity Clinical Laboratory Director by the American Board of Bionalysis es Diplomate of the American Board of Forensic Toxicology.

1962. február 22-én kötött házasságot a brooklyni születésű Debra Adlerrel. A katonaság alatt Dél-Karolinában született első fia, Todd Verebey, aki híres baseballjátékos volt, jelenleg egy lízingcég tulajdonosa. Második fia, Marc Verebey, New Jersey teniszbajnoka, korábban a Penn State University egyéni és páros teniszbajnoka volt. Jelenleg professzionális tenisztréner, tanítványai a US Open és más nagy tornák versenyein szerepelnek.

Verebey professzor tudományos munkája mellett konditeremben sportol, kajakozik, síel és úszik. Floridai lakásában élvezi az Atlanti-óceán partját, amit az ő Balatonjának nevez.


Sale

Unavailable

Sold Out